2005. július 13., szerda

SPB

Hetek óta alig láttam, de ma végre átjött SPB. Főztem neki vacsit, istenire sikerült, nem is tudtam, hogy ilyen sült csirkét tudok csinálni! Dumáltunk, rötyögtünk, aztán hegesztett egy hangkártya drivert a gépre, mert nem ismert valamit fel a drága. Mármint a gép.

Ma megint Fehérváron voltam, és láttam valamit, amit nem kellett volna. A művészettörténésznek bennem. A Nemzeti Emlékhelyet néztem meg, ahol az első kérdésem az volt, hogy bent ki van-e írva, hogy miket lehet látni. Persze! - mondta a jegyszedő. Volt három 10 éves ázott, kifakult, szedett-vedett tabló oszlopfő-fényképekkel, de egyik se volt túl izgalmas. Elindultam a sírhelyek felé, hogy majd biztos látni valamit középen. Semmit. Esküszöm, egy bötű nem sok, annyi se volt kiírva. Egyetlen apró márványtábla volt a terület közepén, arra Tabula Rasa feliratot véstek, de ez se volt megmagyarázva. Visszafelé rámkiabáltak, hogy ne lépjek a fűre - mindenhol fű volt, és nem volt kijelölt útvonal, sőt, semmi nem volt-, úgyhogy visszamentem arra, amerre jöttem. A Szent István szarkofágnál kérdeztem meg újra, hogy ok, akkor hol vannak a feliratok? Ja, azok sehol. De miért? Mert nincsenek. És akkor honnan tudjam, hogy mit látok? Az ott pl. mi? Az? Az az összes Áprádházi király csontjainak végső nyughelye. Sok mindent lehet rám mondani, azt, hogy nacionalista lennék, egészen biztosan nem. De ettől a bicska nyílt ki a zsebemben. Az ősi magyar uralkodócsalád 19 tagja van úgy eltemetve, hogy egy kurva felirat se látszik. És pikírt teremőr nénik adagolják az infót, épp attól függően, hogy jobb, vagy bal lábbal keltek fel.
És akkor ott középen az milyen sír? Az? Ja, az Szent István sírja. És az miért nincs kiírva? Az első király volt, tényleg ennyire nem fontos?

Egy nénit velem együtt a nullánál, vagy az osztálykirándulások unatkozó iskolásgyerekeinél egy fokkal jobban izgatott, hogy mi is van a 19 magyar király maradványaival. - Nem lehet őket azonosítani, nem tudni, hogy kinek a csontjai vannak meg. - De ez nem igaz, III. Bélát és feleségét megtalálták, és újratemették a Mátyás templomban! Őket hol találták meg? - Nem tudjni. De úgyse lehet senkit azonosítani. - Miért nem? - Mert nincsenek meg a megfelelő leszármazottak - mondta a néni. - Ez igaz, mondtam én, de pl. konkrétan Mátyás azonosítható lenne, hisz mind a fia, Corvin János, mind a két unokája, Kristóf és Erzsébet egy sírban nyugszik, elég DNS-t szolgáltatva egy valóban lelkes kutatónak. Egyszerűen nem értem: itt az anyag, lehetne hős, csodálnivaló magyarokat felmutatni a XXI. században, de inkább szarunk rá. Sőt, ott van a Szent Jobb, amivel István csontjait és DNS-ét lehetne azonosítani. Azt se. Minek. Kell nekünk egy teljes csontváz? Hogy végre legnagyobb királyunknak díszsírhelye legyen? Vagy akkor kiderülne, hogy mégse az övé az a jobb kéz?

A legrondább viszont ezután jött. A nők, látva, hogy minket tényleg érdekel, elővettek egy kis fotóalbumot, azt a 20 lapos fajtát, amiben a 2000-es újratemetések képei voltak. Akkor találták ki, hogy az összes király csontját egy sírhelyre temetik. Téglából kirakott fülkéket építettek, és fehér urnákba téve a csontokat a polgári kormány névtelen újratemetést csinát. Az utolsó két képet a nénik valószínűleg véletlenül hagyták benne az albumban, mert itt megállt a szívem. Fekete szemeteszsákok voltak sárga szigszalaggal átragasztva, és ebből két embermagasságú kupac állt egy teremben. A magyar királyok. Tudjátok mit? Akkor inkább nacionalista leszek, de engem ez felháborít. Miközben a bulvárlapokban istenekké válnak mindenféle senkik, a valódi uralkodók szemeteszsákokban végzik.
Megkérdeztem, hogy lefényképezhetem-e ezeket a képeket. Szerintetek mi volt a válasz?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Panka! Nagyon igaz, amit írt. Egy hete voltam én is ott, és ugyanezt tapasztaltam. Tényleg nem kell ahhoz nacionalistának lenni, hogy az ember szíve összeszoruljon. tg

Névtelen írta...

Attól még, hogy valaki királynak született, még nem biztos, hogy többet érdemel, mint Bulvár (Zámbó) Jimmy. Vesszenek a királyok, éljen Fülig Jimmy, és a koronát is vigyük a királycsontok mellé! -PTY