2008. december 22., hétfő

Hanuka

Végül megrendeltem a falimatricát, és a WAMP-ra el is készült. Ahogy megérkeztünk, az első dolgom volt átvenni, majd büszkén cipeltem körbe magammal mindenhova. 150 széles, azaz befedi az ágy mögötti falat, és pont olyan, mint amit elképzeltem magamnak. Csak még nem raktuk fel tegnap, inkább csináltunk mindenmást.
Elmentünk Hanuka-rekordra, de egyrészt késtünk, másrészt nekiindultak a nácik a szobrok felől, és nem éreztük úgy, hogy egy rendőrautónyi rendőr elég lesz, és bele akarunk keveredni bármibe is, tehát inkább elmentünk a Szépműbe El Grecot nézni.
Aztán meg mozi, meg egy kis shopping, ami kell a lelkünknek. Vicky Cristina Barcelona. A két spanyol őstehetség, süt belőlük minden. Szegény Scarlet Johansson nem csak a hajszíne miatt volt halovány.
Aztán körtelefonok után kiderült, hogy mégsem megyünk Hanuka bulira. Nem baj, egyék meg.

Ma meg úgy tűnik, a gyomrom nem akarja, hogy a rabbinál vacsorázzak, pedig az mindig izgalmas. Tiltakozik. Remélem, nem vírus.

Nincsenek megjegyzések: