2009. január 8., csütörtök

kiművelt emberfők

Ne az ipart fogják vissza

A várható nemzetgazdasági következmények miatt nem a termelő üzemek gázfogyasztását kellene elsősorban korlátozni, hanem például az oktatási intézményekét, mivel ezek leállása nem jár beláthatatlan gazdasági károkkal - mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Átlagos országos kibocsátással számolva, minden egyes munkanap kiesése a termelésből önmagában körülbelül 0,4 százalékos ipari termelés csökkenést eredményez éves szinten. A vezérigazgató elmondta, a szomszédos országokban több helyen nem a termelőket, hanem az oktatási intézményeket korlátozták először.


Kiművelt emberfők. Piha. Szerencsétlen Széchenyi, forog a sírjában.
Bár az is lehet, hogy amikor a vezérigazgató úr járt közgazdaságtan órára, éppen bezárták az iskolát, hogy korlátozzák a gázfogyasztás. Tanár úr, kérem, én ezen az órán nem voltam ott!

Béláim, gondolkozzunk! Mert mit is lehetne visszafogni, hogy a Videoton legyárthassa a robbanós tévéket? Jó gondolat: ne adjunk gázt az iskoláknak. Kinek kellenek az okoskodó gyerekek? Aztán vegyük el a lakosságtól, nehogymá minden egyes lakást felfűtsön az ország! Menjenek inkább plázákba, és költsék ott a pénzt! Ja, hogy már a plazák is csak 20 fokon üzemelnek, meleg víz nélkül? Too bad! Akkor bújjanak össze, és melegítsék egymást!

Utólagos gondolatom: természetesen nem gondoltam arra, hogy jót tesz az ország gazdaságának, ha leállnak a gyárak. Csak a kettő (gyár-iskola) nem váltja ki egymást.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Viszont milyen szívesen menne mindenki dolgozni. Nincs késés, nincs "ma korábban megyek haza" duma. Sőt egy emberként könyörögnének a túlóráért. De lehetne továbbfejleszteni. Fűtésre a gyárak sem használnának gázt, csak az égetőkemencékhez. Rögtön lenne tülekedés a legszarabb munkákért. És így tovább...