2009. január 7., szerda

Tegnap este véreset kezdett pisilni. Aztán már nem csak a tálcájába, hanem a kádba meg a kőre is véreset pisilt. Úgyhogy hajnali kettőkor elrohantam a szállítódobozért, hogy ha kell, vihessem. Négytől már nem volt véres az alom, de nem nyugodtam meg, reggel levittem a klinikára. Olyan bátor volt a dobozban! Nézelődött a Bethlen téren! És olyan jó volt látni, hogy a kezemtől, meg a látványomtól nyugszik meg. Pislogott is fölfelé nagyon! Persze, amikor 4 doktor meg asszisztens kirakta a fémasztalra, olyan farokbehúzást adott elő, amilyet még nem láttam. Aztán a doktornéni megpisiltette az asztalon, nem is tudtam, hogy lehet nyomkodásra pisiltetni. Kapott két injekciót, meg két gyógyszert a gyulladásra, és most az ölemben alszik, amíg ezt gépelem. Lemérték: 4 kg. Dobozzal 5.8. Mindez csak azért izgalmas, mert gyalog jöttem-mentem az orvoshoz (négy utcányira van), és alig vártam, hogy a liftben letegyem a dobozt. Csakhogy a lift pont akkor nem járt. Úgyhogy a majd hat kilót szépen felhozhattam gyalog az ötödikre. Megpróbálva nem hintáztatni, mert már így is eléggé megviselte a mai kis túra. A dobozból még laposkúszásban jött elő, de egy perc múlva már dörgölőzött a lábamhoz, és nyugodt volt. Itthon volt, biztonságban.

2 megjegyzés:

Viking írta...

6kg... Bébi, edzeni kéne, na jó, könnyen mondom én :P

panka írta...

gondolom, te se rázod a kis csomagodat, ha éppen mózeskosárban viszed :)
Ezen kívül talán neked nem egy implantátum van a könyököd helyén... :(