A szeretet-deficitem ma egy kicsit csökkent.
A legjobb barátommal tudtam megint eltölteni néhány órát azután, hogy szombaton egy csodálatos esti beszélgetést szerveztünk. Nem magától értetődő, hogy nyugodt körülmények között találkozhatunk, és néha fél évet is várni kell, míg sikerül kényelmesen leülnünk, de ez most egymás után kétszer is sikerült.
Szombaton a szemfestékemet lesírva röhögtünk magunkon, a Napirajzon és minden egyeben, ma pedig az ölébe hajtva a fejemet egy kicsit megint kislány lettem, és ő mesélt nekem okosat, szépet, miközben megsimogatta a buksimat, és én majdnem elaludtam így.

Jó volt.