2010. augusztus 2., hétfő

Revolutionary Road

Tegnap csoportterápia-szerű filmnézésre voltam hivatalos, ahol a meghirdetett program az volt, hogy megnézzük a címben szereplő filmet, majd megbeszéljük. Utálom az ilyen kötelező jellegű megbeszélést, de a film érdekelt.

Hű.

Végig nem értettem, mi ez a hatalmas világutálat, mi ez az elvágyódás. Miben különleges ez a pár, miben tudnának kitűnni, mivel akarnának Párizsban új életbe vágni.
Folyamatosan Csehov visszhangzott bennem, az El Moszkvába! vágy, amiből aztán sose lesz semmi, és mindenki marad a seggén, a kertvárosi, kispolgári, középszerű (ezek a szereplők saját jelzői voltak) életükben. A két főszereplő valóban nagyon tehetséges, valóban megpróbáltak mindent, hogy hiteles legyen a film, és felismertem benne az összes lehetséges házastársi-párkapcsolati egymás melletti elbeszélés lehetőségét, de ettől még nem hittem el semmit.

És akkor jött a beszélgetés. És a közhelyek. Az egyik nagyhangú szerint igazi amerikai film (amikor erre annyit mondtam, hogy Sam Mendes igazi európai, művészfilmes rendező, kicsit furán nézett rám), a másik szerint mindenben hiteles volt a film, és ez egy feminista dicsőítés (mi a faszom feminista abban, hogy mindenben alárendelem magam a férjem elképzelt boldogságának, és hajlandó vagyok feladni a saját álmaimat, vágyaimat, mindent, elmenni titkárnőnek, hogy ő majd Párizsban rájöjjön, hogy mit is akar az élettől?). És amikor én egy kicsit a klasszikus "jaj de jó volt ez a film" jelzőknél mélyebben, vagy máshogy próbáltam kommentálni, akkor éreztem, hogy rohadtul kilógok ebből a csapatból. Oké, sose voltam tagja, nem is ismertem őket, de fura volt. Közhelyek repkedtek a fejem felett (Ha a magyar pasik is ilyenek lennének, mint ez a DiCaprio, akkor én nem lennék itt elvált asszonyként veletek és nem nézném ezt a filmet - anyádat! egy kapcsolat mindig két emberen múlik!), és buta kommenteket hallgattam. Rájöttem, hogy baromira el vagyok kényeztetve az okos barátaimmal, és egy ilyen környezetben szörnyen rosszul éreztem magam. El is jöttem gyorsan!

Nincsenek megjegyzések: